Cikkek
-
Zenfone blog: Frissítési ütemterv
Három generációnyi Zenfone is Oreóra frissül, ami azt jelenti, hogy az ASUS nem hagyja cserben a korábbi modellek tulajdonosait sem.
Blogbejegyzés 19
-
Idén is lesz Nokia 5
A kérdés a Twitteren merült fel, amire a cég egyik döntéshozója, Juho Sarvikas reagált személyesen.
Hír 9
-
Januárban érkezhet a Galaxy S10
Állítólag azért, hogy a Mobile World Congressen az összehajtogatható Samsung csúcskészülékre vetüljön minden rivaldafény.
Hír 31
-
Megvan a Galaxy A6 páros hazai ára
A középkategóriába neccesen fér bele a két Infinity Display panellel szerelt Samsung készülék, viszont kiegyensúlyozott csomagot kínálnak, friss Androiddal.
Hír 33
-
8.1-es Androiddal futott a Samsung Galaxy S9
Egyelőre nem tudjuk, mikor, de ezek szerint úton van Galaxy S9 és S9 Plus 8.1-es frissítése.
Hír 20
-
Az iPhone a legkelendőbb mobil
Pontosabb az első négy legkelendőbb készülék iPhone modell 2018 első negyedévében.
Hír 99
-
Május 10-én jön a Xiaomi Redmi S2
Két hete még csak tippelgetni lehetett róla, de azóta járt a kínai TENAA-nál, illetve publikálták a bemutatóra szóló meghívókat is.
Hír 59
-
Luis Suárez ráharapott a Tronsmart termékekre
Az FC Barcelona csatára lett a kínai Tronsmart hivatalos márkanagykövete, jelentsen ez bármit is. Egy hordozható hangfalra már biztos rég fente a fogát.
Hír 44
-
LG V35 ThinQ-render érkezett
A korábbi hírek egy Japánnak tervezett variánsról szóltak, most AT&T-exkluzivitást említ a forrás.
Hír 27
-
Szíjról vezérelhető okosórát jegyeztetett be a Huawei
A Huawei új szabadalma lehetővé teszi, hogy az okosórát a szíjba épített érintőfelületekkel irányítsuk. Legalábbis elvben.
Hír 6
-
Már az Asus is kínál Android Go telefont
A ZenFone Live L1 a soron következő, kedvező árú készülék, amely egyszerűsített és alacsonyabb rendszerigényű Androidot futtat.
Hír 15
-
Szélesre kell nyitni a pénztárcát az LG G7 ThinQ-ért
A magyar árazást továbbra sem ismerjük, az eurós alapján azonban méregdrága telefonra lehet következtetni.
Hír 148
-
A Xiaomi lenyomta a BBK csoportot
A Xiaomi vezeti a világ második legnagyobb piacát, mellesleg már nemzetközileg is komoly tényező, konkrétan a negyedik helyen.
Hír 41
-
Újabb életjel a Samsung Galaxy Tab S4-től
A WiFi-certifikációs lépcsőn is átesett a cég csúcstabletje, ami kétféle változatban kerülhet piacra.
Hír 42
-
Képen a HTC U12+, csak össze kéne szerelni
Következő csúcskészüléke komponenseivel fokozza a HTC az izgalmakat. Az U12+ május 23-án érkezik.
Hír 35
-
Almárkát alapított az Oppo
Az indiai piacon debütáló Realme az Oppo almárkája, amely érdekes módon az egyediségre alapozza a marketinget.
Hír 40
-
Lesz Nokia 6X, csak kicsit később
Az április 27-i dátum egy konferencia kezdetét jelölte, amely a gyártó legújabb szériáit promotálja.
Hír 42
-
Tőzsdére lép a Xiaomi
100 milliárd dollár lehet a vállalat piaci kapitalizációja és 10 milliárd dolláros részvénykibocsátással kezdhet a Xiaomi a hongkongi értéktőzsdén.
Hír 61
-
Eggyel kevesebb tartozékot kaphat az új iPhone
Piaci elemzők állítják, hogy az Apple tovább folytatja a 3,5 milliméteres jack csatlakozó eltüntetését, hamarosan az adapter sem lehet a dobozban.
Hír 190
-
Bemutatkozott az LG G7 ThinQ
A dél-koreai gyártó bemutatta a legfrissebb csúcsmobilját Snapdragon 845-tel, vezeték nélküli töltéssel, valamint IP68-as és MIL-STD 810G minősítéssel.
Hír 303
-
Remek negyedév az Apple mögött
Cupertino márciusi pénzügyi időszaka soha nem volt még ennyire nyereséges. Ezt nem a HomePodnak köszönheti.
Hír 67
-
Kekszes Androidot kapott a Galaxy S7 páros
Megérkezett az Android 8.0 Oreo a gyártó két 2016-os csúcskészülékére, friss Samsung Experience felülettel.
Hír 92
-
Akár május 23-án is érkezhet a Xiaomi Mi 7
Legalábbis, ha az elég hivatalosnak látszó virtuális plakátnak hinni lehet.
Hír 21
-
Visszatér a Koss Porta Pro
A világ egyik legnépszerűbb fejhallgatójából csináltak aptX-képes headsetet, ezzel új életet adva a 34 évre visszanyúló konstrukciónak.
Hír 17
-
Befutott a Galaxy A6 és az A6+
Az egyik HD+, a másik FHD+ Infinity Display panelt kapott, szerencsére friss Androiddal a fedélzeten. A nagyobbik modell dupla kamerát visel a hátlapon.
Hír 54
-
Szokatlan sérülékenység a Huawei P20 Prón
Zack érdekes jelenséget tapasztalt a Huawei csúcsmodelljével kapcsolatban.
Hír 39
-
Rekord rosszul fogy az iPhone X és a Galaxy S9 Koreában
Alacsony eladásokat mutatnak a csúcsmodellek az elődökhöz képest is, illetve annak függvényében, hogy érdemi konkurencia nem nagyon volt a szegmensben.
Hír 65
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- iRacing.com - a legélethűbb -online- autós szimulátor bajnokság
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Xbox Series X|S
- Büszke apukák és anyukák topikja
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- potyautas: Masina
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Milyen légkondit a lakásba?
- További aktív témák...